#Vona Gábor

Vona: a Jobbik választást akar nyerni 2018-ban
 

Vona: a Jobbik választást akar nyerni 2018-ban

A Jobbik elnöke szerint az önkormányzati választás mérvadó megmérettetés az országos politikát tekintve is, s mivel 2018-ban a Jobbik választást akar nyerni, azt könnyebb elérni a második, mint a harmadik helyről.

MTI MTI


Jobbik: négy megyében narancs riasztást adtak ki
 

Jobbik: négy megyében narancs riasztást adtak ki

„Pártállami módszerekről”, a párt szabályait, valamint törvényeket is áthágó eljárásokról számolnak be a Jobbikból kizárt vagy kilépett tagok, akik a közelmúltban szembekerültek a párt vezetésével. A belső feszültségek érzékenyen érintették az önkormányzati választásokra készülő Jobbik szervezeti egységét, az elmúlt hetekben négy megyében is jelentős alapszervezetek szűntek meg.

Zubor Zalán Zubor Zalán

Jön a Jobbik-szövetség?
 

Jön a Jobbik-szövetség?

A Jobbik elnöke arra szólította fel a nemzeti radikális szervezeteket, hogy a szövetségest, a bajtársat keressék egymásban.

MTI MTI

Megszólalt a zsidó származású jobbikos:
 

Megszólalt a zsidó származású jobbikos: "Nincs zsidó öntudatom"

Kényelmetlen helyzetbe került a Jobbik, miután egy újabb politikusa ismerte be, hogy vannak zsidó felmenői. Jakab Péter ezt házon belül már két évvel ezelőtt elmondta a pártvezetésnek, ám a Jobbikból távozni kényszerült Szegedi Csanádhoz hasonlóan korábban elhallgatta származását. Jakab a hvg.hu-nak ezt azzal magyarázta, hogy a Jobbikban senkinek nem vizsgálják a felmenőit. Két éve maga a pártelnök szögezte le: ha kiderülne, hogy zsidó felmenői vannak, lemondana. Jakab egyelőre marad, mert forrásaink szerint a Jobbik Miskolcon káderhiánnyal küzd.

MLF MLF


Újraválasztották Vona Gábort
 

Újraválasztották Vona Gábort

Újraválasztották a Jobbik elnökévé Vona Gábort a párt szombati, budapesti tisztújító kongresszusán, ahol három alelnök mandátumát meghosszabbították, s három újat választottak.

MTI MTI

Vona: a Jobbik 2018-ban meg akarja nyerni a választást
 

Vona: a Jobbik 2018-ban meg akarja nyerni a választást

Meg akarja nyerni a választást a Jobbik 2018-ban, az őszi önkormányzati választásokon pedig az a cél, hogy a párt települési szinten is bebiztosítsa második helyét - jelentette ki Vona Gábor elnök a párt XI. tisztújító kongresszusán szombaton Budapesten.

MTI MTI

Nyilvánossá tehetik Kovács Béláék meghallgatásának jegyzőkönyvét
 

Nyilvánossá tehetik Kovács Béláék meghallgatásának jegyzőkönyvét

Az Alkotmányvédelmi Hivatal (AH) vizsgálja annak lehetőségét, hogy nyilvánosságra hozzák Kovács Béla jobbikos EP-képviselő és Vona Gábor pártelnök a parlament nemzetbiztonsági bizottság általi meghallgatásának jegyzőkönyvét – tudatta a Magyar Hírlap megkeresésére a Belügyminisztérium sajtóosztálya.

MTI MTI

 

"Vona csak a Jobbik reklámarca" – Furcsa alapszervezet-megszűnések Szabolcsban

Alapszervezetek szűntek meg, és tömeges kilépésekhez vezettek április óta a Jobbikban folyó belharcok, állítják a hvg.hu-nak nyilatkozó, a pártból nemrég kilépett személyek. Májusban a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei választmány ülését is be kellett rekeszteni a tiltakozók miatt, akik szerint Szabó Gábor pártigazgató mára teljesen átvette a vezetést a Jobbikban, amit bizalmasai helyzetbe hozására használ fel.

Zubor Zalán Zubor Zalán

Egy futóbolond lett Putyin és a Jobbik ideológusa? – Alexandr Dugin és az Eurázsiai Birodalom
 

Egy futóbolond lett Putyin és a Jobbik ideológusa? – Alexandr Dugin és az Eurázsiai Birodalom

Magányos fantasztának indult, de a valóság és az orosz birodalmi politika utolérte Alexandr Dugint, az Eurázsiai Birodalom prófétáját: a nagy szakállú, médiaceleb poptudós egy többpólusú világról, az egyik óceántól a másikig érő szövetségről álmodik. Bár nem egyértelmű, helyenként zavaros nézeteinek mekkora a befolyása, mindenesetre nagyon jól passzolnak a jelenlegi hivatalos putyini törekvésekhez, Ukrajna szétszakításához. Dugin eszméit erős Amerika- és liberalizmusellenesség jellemzi, nem csoda, hogy elnyerte Vona Gábor és a Jobbik tetszését is.

Kocsis Andrea Kocsis Andrea

Vona: Kitartunk Kovács Béla mellett
 

Vona: Kitartunk Kovács Béla mellett

A Jobbik elnöke szerint az EP-listájuk harmadik helyén befutó Kovács elleni vádak egy kampányhiszti részei voltak, és tudja bizonyítani ártatlanságát. Kovács a mandátumával maga rendelkezik – mondta Vona Gábor.

MTI MTI

Vona: a Jobbik vált a Fidesz váltópártjává
 

Vona: a Jobbik vált a Fidesz váltópártjává

Vastaps és ováció fogadta a Kongresszusi Központban a Jobbik vezetőinek és képviselőinek bevonulását. A pártvezetők közt nem volt ott a kémkedéssel meggyanúsított, állítólag szívpanaszokkal kórházban ápolt Kovács Béla.

hvg.hu hvg.hu

A Fidesznek is van vesztenivalója
 

A Fidesznek is van vesztenivalója

Míg a választópolgárok több mint fele tét nélkülinek érzi a vasárnapi voksolást, és nem akar részt venni az európai parlamenti választáson, egyes pártoknak létkérdés, hogy jó eredményt érjenek el. Sőt még a biztos győzelemre számító Fidesznek is van veszítenivalója. Elmondjuk, mi a belpolitikai tétje, és milyen hatással lehet a politikusok karrierjére az EP-voksolásnak.

M. László Ferenc M. László Ferenc

Szegedi:
 

Szegedi: "abban, hogy a szélsőjobboldal itt tart, nekem is nagy szerepem van"

A két éve a Jobbikból kilépett, zsidó származására ráébredő egykori Jobbik-alelnök, Szegedi Csanád ma már látja, hogy a szélsőjobboldal magyarországi előretörésében mekkora szerepe volt. Szerinte a Jobbik cukikampányra váltása már régóta napirenden volt, a Fidesznek pedig idáig csak azért engedte, hogy a párt elmozduljon a szélsőjobbról, mert kellett a kétharmadához. A még pár napig EP-képviselő a jövőben vállalkozna, és rendkívüli osztályfőnöki órákon számolna be iskolásoknak az életéről.

hvg.hu hvg.hu

Putyin rendesen letolja Vonáékat – videó
 

Putyin rendesen letolja Vonáékat – videó

Komoly fejmosást kaptak a Jobbik vezetői Putyin elnöktől a Kovács Béla-ügy miatt, persze, csak azon az, az orosz elnök egyik nyilatkozatát vicces magyar felirattal közlő videón, amit ma töltöttek fel a Youtube-ra. A filmen Vona Gábortól Kovács Bélán át Novák Elődig minden jobbikos szemlesütve hallgatja a fejmosást, amelynek végén Putyin még azt is belengeti, hogy a Jobbik helyett ezentúl a Magyar Hajnalt pénzeli majd. A videót a Cink.hu találta.

hvg.hu hvg.hu


Kovács Béla: tiszta szívvel és lélekkel érkeztem
 

Kovács Béla: tiszta szívvel és lélekkel érkeztem

Megkezdődött az Országgyűlés Nemzetbiztonsági bizottságának zárt ülése, amelyen a Jobbik egyik európai parlamenti képviselőjét ért kémváddal kapcsolatban hallgatják meg az érintett politikust, Kovács Bélát, valamint Vona Gábort, a Jobbik elnökét. Kovács Béla annyit mondott a helyszínen várakozó újságíróknak, hogy tiszta szívvel és lélekkel érkezett.

hvg.hu hvg.hu

Rárepült a Fidesz Vonára a kémvád miatt
 

Rárepült a Fidesz Vonára a kémvád miatt

Vona Gábornak nemzetbiztonsági bizottsági meghallgatását kezdeményezte a Fidesz. A Jobbik elnökének arra kellene választ adnia, hogy "vannak-e még Kovács Bélák" a pártban, és mekkora a befolyásuk.

MTI MTI